Hullámokban engedtem be eddig a bőséget az életembe. Megérkezett egy hullám, megfürödtem benne, beengedtem a bőséget. Majd megjelent a gondolat, hogy ennek hamarosan vége lesz. És elkezdtem gátak közé szorítani a hullámzást. A bőség továbbra is hullámzott körülöttem, de a hullámok teljessége nem csordult át a gáton. Amíg fel nem ébredtem újra, és ki nem léptem a gát illúziója mögül.
Cipruson miközben a tenger hullámaiban ringatóztam a reggeli kávé előtt, érzékelni kezdtem, ahogy megjelennek a gátépítő gondolatok. Eszembe jutottak költségek, amiket ki kell fizetnem, és mellé ott volt a gondolat, hogy mi lesz, ha a bőség hulláma leapad.
Tudom, hogy a Bőség végtelen – Végtelen bőség!
Ringattak a hullámok és átölelt annak képtelensége, hogy miért is kérdőjelezem meg ismét a Paradicsom végtelenségét, miközben éppen minden paradicsomi állapottal kényeztet.
Tudom, hogy A Bőség Végtelen!
És ott Aphrodité kényeztető hullámai között meghoztam a döntést, hogy ezt soha többé nem kérdőjelezem meg. És abban a pillanatban bele kerültem egy olyan állapotban, amikor azt éreztem, hogy minden sejtem kinyílik, szabadon áramlik át rajtam a bőség végtelen hullámzása és én magam vagyok a bőség. És természetesen a fizikai szinte azonnal tükrözte a változásomat.
Ha szeretnéd te is ezt az állapotot választani és sejtszinten megnyílni a bőségnek, akkor szívesen megosztom Veled azt a bőség-meditációt, ami ebből az állapotból született! És mindez most ajándék számodra:
VÉGTELEN – Bőség Meditáció
Két hanganyagot kapsz. Az első, hosszabb anyag elvezet abba az állapotba, amikor minden sejtedben nyitva vagy a végtelen bőség befogadására. Elvezet oda, ahol bizonyosan érzékeled ezt a soha véget nem érő áramlást, ellazulsz benne és eggyé válsz vele. Az a javaslatom, hogy ezt a hosszabb meditációt 8 napon keresztül hallgasd meg legalább egyszer. Így megtanulod a bőséggel való egységhez kapcsolódó érzéseket, és képessé válsz az állapot rezgésének gyors felidézésére.
A második hanganyaghoz két rövidebb, ezért bármikor könnyedén elvégezhető meditációt kapsz, amelyek abban támogatnak, hogy pillanatok alatt visszakerülj a végtelen bőséggel való azonosulás rezgésébe.
A meditációkat használhatod az anyagi bőség beengedésére, de nem csak arra. Hiszen a bőség nem csupán a pénzt jelöli. A két hanganyag segít abban, hogy megérezd minden – legyen az szerelem, öröm, kapcsolódás, egészség – végtelen, és megnyílj annak befogadására, melynek eddig hiányát, vagy a szaggatott bőségét érzékelted
Az ajándék meditációkért csak annyit kell tenned, hogy megrendeled őket az alábbi űrlap kitöltésével, amellyel további ajándékként bekerülsz hírlevelem olvasói közé is:
Hogyan szólíthatlak?: | * | |
Email címed: | * | |
Teljes neved: | * | |
Telefonszámod: | * | |
Pontos címed: | * | |