Utam

DSCN3072Veres Kriszta vagyok. Szeretettel üdvözöllek KEMET, azaz Egyiptom földjéről.

Ebben ez inkarnációban 2003-ban jártam itt először, és úgy mentem enen, hogy soha nem szeretnék visszatérni. 2010-ben mégis visszavezetett a sors, ekkor már Avalon Papnőjeként érkeztem. „Soha nem költözöm ide” – mondtam 2010 októberének végén, majd két hét múlva arra ébredtem budapesti lakásomban, hogy egyetlen helyen tudok élni és az Egyiptom. Ízisz varázslata működött…A költözést 2011 februárjára terveztem, tökéletes tervem volt a kinti életemre, de mire utaznom kellett a tervem semmivé lett, sőt még a repülő sem járt, mert kitört az egyiptomi forradalom. De a hívás mégis annyira erős volt bennem, hogy én ott voltam a forradalom után elinduló első repülő járaton. Két bőrönddel ugrottam az új életembe és a teljes bizonytalanságba. A Semmibe, amelyből a hitem a hívásban előhívta a Mindent…

11 éve élek Egyiptomban, azóta utazom Ízisz Szárnyai között, melyek egyre beljebb visznek az Ősi Misztériumokban.

Avalon Papnőjeként érkeztem, elkötelezetten az Istennő felé, de Egyiptom gyorsan felemelte ezt a fátylat és megérkeztetett az EGYbe. Oda, amely túl van a nemeken, az anyagon, a címkéken, túl minden szétválasztottságon. Oda, ahol a mindent teremtő Isteni Szeretet energiája lüktet és magába ölel mindent. Oda, ahonnan a Lelkünk végtelen felfedező útja elindult, és ahová a Lélek Útja visszavezet.

Az utam mára mélyen összekapcsolódik az Ősi Egyiptom Misztériumaival, Mária Magdalénával és a Páromon keresztül a Szufizmussal. Kemet templomaiban, piramisaiban és mítoszaiban tett rengeteg utazás folyamatosan tanít és egyre több megértést tár fel. Mindezt a Szerelmemmel EGYütt adjuk tovább szakrális utazások, online tanítások és aktiválások formájában.

Várlak, várunk Téged szeretettel Ízisz Szárnyai között! Lelkeink találkozása nyissa a Misztériumok Kapuját és vezessen saját Lelked fényes útján!

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

“Utam” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Kriszta,
    megrendeltem , kifizettem a Mária kódok aktiválása -online anyagot.
    Még mindig nem kaptam meg, vagy nem tudom ,hogy érhetem el.
    A befizetésről bizonylatot tudok küldeni, ha szükséges

    Köszönöm,
    Kováts Mária
    20/975-8548

    Válasz

Szólj hozzá!

Feliratkozás a hírlevélre

Szívesen megajándékozlak RÁCSODÁLKOZOM című hanganyagommal. A tízperces meditációban reggel is könnyedén elmerülhetsz, így megáldva a napodat azzal, hogy a világ csodáira kinyíltan vágj neki a napnak! És tudod, minél több jót észreveszel, annál több jó dolog történik veled!

SZERETNÉD AJÁNDÉKBA MEGKAPNI a RÁCSODÁLKOZOM MEDITÁCIÓT? Ehhez csak annyit kell tenned, hogy feliratkozol ingyenes hírlevelemre az alábbi űrlapon:

Név : *
Email : *
teljesnev:
Hozzájárulok hírlevél küldéséhez
Az adatvédelmi tájékoztatót elfogadom