Leírás
Új Valóságot Álmodok – Teremtő Kurzus
2019. november elsején költöztünk át az új otthonunkba. Áldott időben, a kelta újév napján, amikor eljön a lezárások ideje és a felszabaduló Térbe behívható az új. Az első reggelen közzétettem a kertről egy kis videót, és az egyik itteni barátnőm ezt reagálta rá: Gratulálok, valósággá vált az álmod. Akkor eszméltem rá, hogy tényleg. Szerettem volna egy kertet, már több, mint egy éve, és egyszer csak megérkezett a kertes ház, ami még sokkal jobb, mint amit el tudtam képzelni.
Már jó ideje így élek. Álmodom azt, amit élni szeretnék. És élem azt a rengeteg csodát, ami így a Fizikaiba átjön.
Egy barátnőm mondta 2009-ben, hogy a semmiből tudok manifesztálni, és ez az én erőm. Nagyon elgondolkoztam akkor ezen. Egyáltalán nem így érzékeltem magamat. Én azt éltem belül, hogy minden manifesztáció hosszú időt vesz igénybe, és ezer akadályon kell átküzdenem magam. De kívülről másképpen láttak engem.
Az, hogy ezen elgondolkoztam, és elkezdtem figyelni a teremtő folyamataimat bevonzotta az életembe Esther és Jerry Hicks könyveit. Az Érzelmek megdöbbentő ereje című volt az első, amit elolvastam tőlük. És a könyv által sorsfordító felismeréseket kaptam. A legfontosabb az volt, hogy rádöbbentem az, amit hívok, álmodok nem esetleges, hogy megtörténhet-e, hanem megtörténik, ha a gondolataim és érzelmeim ezt támogatják. Azaz tudatosan kell jelen lennem. Választhatok gondolatokat, és az érzelmeim a gondolatokkal változnak.
A tudatos jelenlét a teremtő folyamataimban villámgyorsan átalakította az életemet. Ez 2010 elején volt. Egy évvel később már Egyiptomban éltem, és azóta folyamatosan tágulnak az életemben a csodák, a fizikai valóságom egyre simogatóbb Édenkertté változik.
Ha érzed hogy az Új Valóságot Álmodok – Teremtő Kurzus, segítette az életedben áramlanak a dolgok, és szeretnéd ezt a folyamatot még inkább segíteni, akkor szeretettel ajánljuk neked a Csoda Valóság Kurzust is.