Leírás
A SUB ROSA Olaj alapja az Ízisz-Magdaléna Olaj, mely eredetileg a szent női-papnői vérvonal – nem csak fizikai, hanem lelki es szellemi – önmagadban valo felebresztesében és a kapcsolódás elmélyítésében segít.
Ez az olaj balady, azaz egyiptomi rózsa olajból készült. A balady rózsa illatában benne van Egyiptom földjének minden varázsa, mélységesen szép női energiája, ahogyan benne volt Mária Magdalénában is, akit Kleopátra unokájaként és Ízisz Papnőként erős szálak kapcsolnak Egyiptomhoz. És még valami benne van a balady rózsában, a mindenki számára elérhető, azaz bárki Magdaléna energiájának edényévé tud válni, aki elég bátor ahhoz, hogy a Lelke szerint éljen.
A Sub Rosa Olaj segítségével aktiválhatod az Amigdalát, így a félelem-menekülés reakciókból átemelheted magad oda, ahol tetteidben a benned lakozó Isteni Bölcsesség vezet.
A SUB ROSA Olaj használata:
Egy-egy cseppel finoman érints meg a harmadik szemedet és a Mátrix pontot a nyakadon (öreg lyukként is ismerheted), majd lélegezd be ezen a két ponton keresztül az amigdala két mandulájába a olaj illatát és rezgését azzal a szándékkal, hogy igen mondasz SOPHIA, azaz az isteni bölcsesség, intuitív vezetés ébredésere benned.