Tiamat Sárkány-Anya Fesztivál – Spirituális Utazás Törökországban
Ki volt Tiamat?
Kezdetben nem volt semmi, csak az ŐsÓceán. Ő volt Tiamat, a Nagy Sárkány Anya, akinek méhéből az ókori Mezopotámia istenségei megszülettek. Az utódok születése vitát, és békétlenséget hozott magával, és az istenek megölték apjukat, Apsut, Tiamat kedvesét. A Nagy Sárkány Tiamat fájdalmaiban tombolt, a harc egyre erősödött, amíg végül Marduk, a Háború és Vihar Istene meg nem ölte az Ősanyát. Két részre hasította Marduk Tiamatot, belőle született meg az Ég és a Föld. Tiamat Sárkány-Anya könnyei pedig létrehozták az Eufráteszt és a Tigris folyókat. A két folyó között pedig felvirágzott az Ősi Mezopotámia…
2022 nyarán mi is elindultunk Atiye nyomában, felkeresték azokat a szakrális erőhelyeket, ahol ő is járt és csodákra bukkantak ismét.
Ezeket a csodákat osztottuk meg azokkal, akik velünk vágytak bepillantani 2023-ban Törökország ősi, szellemi örökségébe. És persze ahogyan az lenni szokott, minden Szakrális Utazás újabb fátylakat emel fel, így 2024-ben elindultunk ismét Törökországba, immár egy nagyobb, nemzetközi csoporttal, újabb titkok nyomában. A 2024-es utazást, a Sárkány Évében egyértelműen Tiamat, az ŐsSárkányAnya vezette, akinek könnyeiből az Eufrátesz és Tigris folyók megszülettek!
2025-ben ismét Tiamat Földjére hívunk benneteket, ahol az elválás sebein túl az Első Anya, a Sárkány-Anya várja, hogy emlékezzünk az Első Föld Egységben gyökerező Esszenciájára.
Várunk Téged is szeretettel:
Tiamat Sárkány-Anya Fesztivál – Spirituális Utazás Törökországban
Kriszta & Karim vezetésével
2025. május 20-31.
INFORMÁCIÓÉRT IDE KATTINTS!
Mivel „utazunk” Törökországban?:
Szent Házasság misztérium * a „Találkozás” Tengelye * Tündérvilág * Shahmaran, Inanna és Ereshkigal mítoszai * Tiamat sárkányenergiája * Sumérek hagyatéka, Sumér karma gyógyítása * a Kőkor anyajogú tudatossága * Megalitok és az elveszett Ősi Civilizációk * Szakrális Szexualitás * Orion-Ozirisz-Nimród tanításai * Theodora és a Szerelem Papnőinek nemzetsége * A Víz emlékei * A Belső Föld portáljai
Talán felteszed a kérdést, hogy hogyan fér mindez bele egyetlen útba? Hogyan kapcsolódik ennyi különböző kultúra, mitológia, tanítás ahhoz az ősi Földhöz, ami a mai Törökország területe? És pont ez a csoda az egészben. Ahogy összefutnak itt szálak, és az összekapcsolódó szálakból kinyílik a Szem az elfátyolozott titkora, rejtett összefüggésekre.