Arany-Sziget

“Valamikor a történelem bizonyos pontján kollektíve úgy döntöttünk, hogy nincsen mindenki számára elegendő pénz. Így aztán nincs is.” – írja Barbara Wilder a Pénz: Szeretet című könyvében.

Valamikor másképpen volt, a legendáink arról mesélnek, hogy egykor aranytól fénylett a Duna partja. És az arany-parton együtt táncolt Tündér és Ember. Majd ez a világ tovatűnt, Tündérhon arany-szigete eltűnt a Duna vízfátyla mögött. Az arany, ami egykor mindenkié volt, kivonódott az emberek fizikai tapasztalásából és csak kevesen birtokolják.

Valamikor kollektíve hoztunk egy döntést, de dönthetünk másképpen is. Átírhatjuk az egyéni “arany” történetünket, és vissza érkezhetünk oda, hogy bőven van. Mindenkinek. Minél többen érkeznek meg a “bőven van”-ba, annál inkább láthatóvá válik a tovatűnt sziget és egyszer csak azt vesszük észre, hogy mindannyian ezen a szigeten élünk. Azaz a személyes által átíródik a kollektív történet is, és a bőség-tudat válik az emberiség alap rezgésévé.

Két évvel ezelőtt egy Pénz-Vonzó Bőség-Napon vezettem először az Utazás a Bőség Arany Szigetére meditációt. Azóta többször is utaztattam már a Bőség Szigetére embereket, akik ilyenkor elvarázsolódnak, eltűnnek a félelmeik és bizonyosság születik bennük.  Bizonyosság, mert a meditáció alatt a “bőven van” és a “gondoskodva van rólam” érzés áthatja az utazót.

A hírlevelem olvasói közül már sokaknak segített az Utazás a Bőség Arany Szigetére meditáció (Fekete-Kiss Sándorral közös alkotásunk), és ha neked eddig még nem volt meg, akkor most szívesen megajándékozlak vele! (A meditáció többszöri, rendszeres hallgatását javaslom ehhez, érdemes este hallgatni (az sem baj, ha belealszol), hogy az álom megváltozott tudatállapotában mélyen átitathasson a bőség-rezgés).

SZERETNÉD AJÁNDÉKBA MEGKAPNI az UTAZÁS a BŐSÉG ARANY SZIGETÉRE MEDITÁCIÓT? Ehhez csak annyit kell tenned, hogy kitöltöd az alábbi űrlapot!

És, ha úgy érzed, hogy a hírlevelem és a meditáció ismerőseidnek is segíthet, akkor őket is szívesen megajándékozom. Ha szeretnéd nekik felajánlani ezt a lehetőséget, kérlek küldd el nekik ezt a linket:

Bőven van

Az ajándék meditációra  az alábbi űrlapon tudsz feliratkozni:

 

Hogyan szólíthatlak: *
e-mail címed: *
Teljes neved: *